Corvinus HÖK

Interjú a BCE Vitaklub vezetőivel, Meleg Andrásssal, Nemes Gyurival és Dörner Éva Csengévvel

Hogyan írnátok le magatokat pár szóban, mint ember, diákszervezeti tag, vezető pozícióban lévő egyetemista a szervezeten belül?

A.: Most vagyok másodéves a Corvinuson, alkalmazott közgazdaságtant tanulok, emellett a Széchenyi István Szakkollégiumba járok. Az egyetem mellett az időmet három diákszervezet köti le, többek között a Vitaklub is. Középiskolás korom óta foglalkoztat a vitázás, ennek köszönhetem az angoltudásom és reményeim szerint a világra nyitott, kritikus gondolkodásomat. A politikán kívül a sportok is érdekelnek és nagyon szeretek közösségeket szervezni. Ez korábban házibulikban nyilvánult meg, mostanában inkább diákszervezeti csatornákon keresztül.

Gy.: Az első dolgom, amint felvettek erre az egyetemre, az volt, hogy megnéztem a Diákszervezeti Tájolót, ahol azonnal kitűnt nekem a Vitaklub. Elmentem az első infóestjükre és bemutató vitájukra, ahol nagyon gyorsan meggyőztek és azóta is itt vagyok. Nem csak a csapat és az emberek miatt szeretem, hanem mert olyan témákról vitázunk, amik engem érdekelnek, például a politika, gazdaság. A vitázást, mint skillt is nagyon jól el lehet sajátítani. Emellett versenyekre is el lehet menni, amit megint nagyon szeretek.

Cs.: Én pénzügy mesterszakra járok a Corvinusra és két diákszervezetnek vagyok a tagja, az egyik a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma a másik pedig a Vitaklub. A vitázás iránti szeretetem elég régóta megvan, még középiskolában kezdtem el vitázni. Ott helyben is szerveztek vitákat és egy nagy nemzetközi versenyen is részt vettem. Mivel egyetemen is szerettem volna folytatni ezt, azonnal kerestem egy vitaklubot, elmentem az első eseményükre, de akkor még nem tetszett, utána volt pár év kihagyásom. Amikor először kipróbáltam, szörnyen bénának éreztem magam, az angoltudásom sem volt a toppon, de egy idő után a vitázás iránti vágyam újra előtört belőlem, úgyhogy újra csatlakoztam a Vitaklubhoz és akkor már maradtam is.

Mi volt az első meghatározó élményetek, miután beléptetek a szervezetbe?

A.: Az első vita, amikor nem utolsó lettem. Még középiskolás voltam, és nálam sokkal okosabb emberek voltak ott, nálam sokkal nagyobb tudással, sokkal jobb angollal. Ez akkor zavart, ma már viszont ritkábban vagyok utolsó. Egyszer volt egy olyan tételmondat, ami arról szólt, hogy az orvosok visszahívhatják-e a sportolókat egy sporteseményről valamilyen sérülésre hivatkozva. Emlékszem, én belekevertem a doppingolást és büszke voltam, hogy mennyit tudok a témáról a többiekhez képest, de mégis utolsó lettem, míg a nyertesek Ronda Rousey példáján vezették le a tökéletes érvrendszert.

Gy.: Nekem az első ilyen alkalom a második versenyem, amit egy kisebb helyi verseny után tartottunk, a Budapest Open volt. Ezt a versenyt mi szervezzük minden évben. Olyan csapattársam volt, aki nagyon tapasztalt, a legelső vitánkat meg is nyertük. Valószínűleg inkább az ő, mint az én nagyszerű teljesítményem miatt. A második fordulóban olyan csapatokkal kerültünk össze, akik megnyerték az elsőt, ők mind döntőbe jutók voltak. Ott rettenetesen kikaptunk, úgy éreztem, ezen a versenyen megéltem a vitázás csúcsát és mélyét is.

Cs.: Nekem így elsőre egy konkrét emlék ugrik be, az első pár alkalmak egyikén a vitaklubon. Az volt a téma, a motion amiről vitázni kellett, hogy ha a technológia létezne, akkor bevezetnék-e azt, hogy mindkét nemnek kötelezően egy hétig a másik nem testében kell élnie. Ezt a vitát nagyon élveztem, mert ez egy olyan őrült, hipotetikus kérdés, amikről én amúgy is imádok beszélgetni. Úgy éreztem, hogy itt megtaláltam a közösségemet, akik ebben hajlandóak részt venni, egy ilyen kérdésfelvetésnek is belemennek a mélységeibe. Még hazafelé menet is erről beszélgettünk.

Szerintetek miben fejlődtetek a legtöbbet, mióta csatlakoztatok?

M.A.: Szerintem az angoltudásom fejlődött a legtöbbet. Középiskolában nem tanultam meg olyan jól angolul, és magán angoltanárhoz sem jártam. Az angoltudásom olyan módon épült föl, hogy ha egy vita során szerepelt egy új szó a mondatban, akkor ezáltal megtanultam azt a szót. Ha mindig egy-egy ilyen új szót megtanul az ember és kiáll beszélni, akkor nagyon sokat fog fejlődni. Illetve, az is probléma volt régebben, hogy ha izgatott vagyok és egyszerre gondolkodok és beszélek, akkor néha nem összefüggőek az egymás után jövő mondataim, mert kihagyok egy köztes gondolatot. Azóta, ha gyorsabban beszélek, már nyugodtabban gondolkodok, tehát már nem biztos, hogy kihagyok logikai lépcsőket egy ilyen beszélgetésnél.

Gy.:Szerintem ezzel nagyon sokan vannak így, akik eljönnek vitázni, hogy az elején nem is nagyon tudod, hogy hogyan kell beszélni, most meg már sokszor túl szűk az idő, hogy végig tudjam mondani a dolgokat. Nem félek már bemutatni és előadni dolgokat, sőt, elég gyakorlottá váltam benne.

D.Cs.: Én is ezt szerettem volna mondani, hogy bátrabb lettem. Szerintem nagy bátorság kell ahhoz, hogy összeszedd magad, kiállj és perceken át beszélj. Minél többször csinálod, annál kevésbé ijesztő. Megtanulod azt, hogy ha egy logikai kapcsolat számodra egyértelmű és ezért nem feltétlenül mondanád, akkor is mondd, mert annál jobb lesz az érvelésed, minél szájbarágósabban tudod elmondani a lépéseket egymás után. Szerintem erre rá kell érezni, és a való életben is egy hasznos skill.

Hogyan kell elképzelni a működéseteket? Milyen gyakran vitáztok?

M.A.: Alapvetően vannak rendszeres heti vitaestjeink, amelyeket idén hetente egyszer, hétfőnként tartunk. Ezeknek az elején van egy rövid, elméleti, frontális oktatás, amelyet tapasztaltabb tagok tartanak. Így érezzük legitimnek, ha ezt mi tartjuk, mert a nemzetközi versenyekről hazahozott tapasztalatot is tovább tudjuk így adni annak, aki most kezdi a vitázást. Vannak különféle témák, két fajta topic van. Ezek közül az egyik vitázástechnikai, tehát hogyan kell jó stílusban beszélni, jól cáfolni egy érvet, hogyan strukturáld a gondolkodásmódod. A másik pedig az, amikor egy konkrét témára világítunk rá, például ilyenek voltak Gyuri és Csenge idei workshopjai. Csenge oktatási, Gyuri pedig közgazdasági témákkal foglalkozott, amik nem mindenkinek érdekesek, vagy nyújtanak új információt, ellenben azt a közös tudást, hogy ha vitázunk, akkor nem leszel tehetetlen. Ezek a workshopok alapvetően is hasznosak, mert bármiből lehetnek témák, de persze ezek úgy vannak megfogalmazva, hogy nem kell pro-nak lenni a témában. Vannak, akik szerint ez az első fél óra a legfontosabb része a vitaklubnak, mert itt adjuk át a legtöbb tudást, de vannak, akik nem tartják ennyire fontosnak.

Magát a vitát úgy kell elképzelni, hogy beosztjuk a csapatokat, az alapján, hogy hányan vagyunk, általában nyolc fős egy vita. A csapatok beosztásánál az az alapvető cél, hogy akivel együtt szeretnél lenni, azzal együtt is lehess. Ez alapján próbálunk meg nagyjából ugyanolyan erősségű csapatokat kialakítani. Ezek után van a konkrét vita. A vita után pedig van egy visszajelzés a bíróktól, akik elmondják, hogy ők hogyan látták kívülről magát a vitát, illetve informálisan is megbeszéljük a tapasztalatokat. Jó dolgok ezek az informális, egy sör mellett történő megbeszélések is, mert a vitán két különböző, radikális véleményt kell képviselnünk, amik nem találkozhatnak középen, mert akkor megszűnne maga a vita. Tehát, ha például a dugódíjról vitázunk, akkor nem arról vitázunk, hogy mindketten egyetértünk az elektromos autók környezetkímélő hatásával, hanem arról, hogy legyen-e dugódíj, vagy ne. A hétfői vitáinkon kívül hétvégente vannak vitaversenyek is, ezek általában nemzetközi szervezésűek. Egy aktív vitaklubos tag nagyjából 2-3 nemzetközi versenyre megy el egy félévben. Ezek most online vannak, de ha offline van, akkor ezt egy nyaralásként is fel lehet fogni bizonyos szempontból. Nagyon jó élmény, főleg, ha többen megyünk együtt valamelyik európai városba és ott töltünk egy hétvégét. Nyilván a program adott, mert vitázunk, de emellett van idő városnézésre is, de maga az utazás is hatalmas élmény.

Ti mit éreztek személyesen a szervezet legnagyobb értékeinek?

N.Gy.: Szerintem az egyik legnagyobb értéke a szervezetnek az, hogy elhozza a vitakultúrát Magyarországra, mivel itt ennek nagyon nincsen hagyománya. Nagyon sokan szeretnének vitázni, csak nem tudják, hogy hol lehet, meg kikkel lehet, ezért próbálunk minél több felületen megjelenni, minél jobban népszerűsíteni magunkat, hogy az emberek legalább ki tudják próbálni, hogy milyen is ez. Szerintem tehát ez az egyik legnagyobb érték, hogy a kulturált eszmecserének elvigyük az emberekhez, az egyetemistákhoz, főleg itt a Corvinuson.

D.Cs.: Én azt veszem sokszor észre, akár magamon, akár másokon is, hogy mikor vitáznak, akkor nem feltétlenül figyelnek oda a másikra, vagy próbálják megérteni őt, hanem míg a másik beszél, azt az időt ők arra használják, hogy kigondolják, hogy mi lesz a következő dolog, amit mondani fognak. Itt a vitaklubban viszont ezt nem csinálhatod, mivel, ha így vitázol az nem lesz jó. Feladatod az, hogy az előtted válaszoló emberre érdemben reagálj, és ha nem figyeltél oda rá, akkor ezt nem fogod tudni megcsinálni. Rá vagy kényszerítve, hogy odafigyelj, és szerintem ez, hogy megtanít téged ez a szervezet odafigyelni a másik mondanivalójára és nem csak hallani, hanem értelmezni is azt, ez nagyon fontos.

M.A.: Van egy ilyen mondás, hogy a vitaklubban beszélni tanulsz meg, de szerintem inkább a másikra odafigyelni tanulsz meg. Órán prezentálás közben tanulsz meg beszélni, de ott senki nem emlékszik a másik prezijére, pont ezért, mert figyelni nem tanult meg. Egy olyan világban élünk, ahol mindenki buborékokba kerül és kognitív disszonancia uralkodik el, ha a közösségi médiát nézed. A vitázás során pedig kapsz egy idegen álláspontot, amit az alapoktól kell felépítened, és ha megtanulsz kettőt hátrább lépni a status quo-ból, akkor megtanulod azt az önreflexiót, hogy valójában jól gondolkodsz-e. Sokszor amiatt érzik a kezdők kényelmetlenül magukat, mert egy olyan helyzetbe kerülnek bele egy adott tételmondatnál, aminek a logikai alapvetéseit még nem tudják átgondolni. Minél több ilyen idegen helyzettel találkozik az ember, annál hátrébb tud majd lépni és így eldöntheti, hogy milyennek akarja látni a világot, nem pedig úgy, ahogy belénk nevelték.

Mit üzennétek a kezdőknek, vagy akár úgy is felfogható a kérdés, hogy mit üzennétek az akkori magatoknak, aki elment az első vitájára?

D.Cs.: Én azt üzenném, hogy ne ijedjenek meg attól, hogyha elsőre még bénák.

M.A.: Én azt javasolnám, hogy keress valakit, barátot, barátnőt, havert, aki eljár veled, és akivel tudsz hétről hétre együtt lenni, mert akkor kialakulhat egy személyes bizalom is valaki más felé. Nekem sokáig Marci volt a csapattársam, most pedig Gyuri. Még nem ismerjük egymást, és most alakulnak ki a kötelékek, de tök jó érzés, amikor már a 10. vitánk van együtt és vissza tudunk utalni 8 másikra, hogy miben fejlődtünk. Utána vállat vonunk, megiszunk egy sört és hazamegyünk. Sokszor látom egyébként, hogy nemzetközi területen is nagyon sokat jelent ez. A kedvenc csapatnevem, amellyel egy nemzetközi versenyen találkoztam az a Break or Break Up volt, ami azt jelenti, hogy döntő vagy szakítunk. És döntőbe jutottak, megnyerték.

N.Gy.: Nekem talán az a tippem, hogy menjenek el versenyre hamarabb. Én viszonylag későn kezdtem el versenyekre járni, és igazán nagy fejlődést akkor lehet elérni, ha versenyekre is elmész, hiszen ott sokkal intenzívebben vannak a viták. Egy versenyen, egy hétvége alatt 5 vitát minimum lefolytat egy ember, ez azt jelenti, hogy minimum egy hónapnyi gyakorlást kap. Emellett nagyon változatos bírói és versenyzői körrel ismerkedhetünk meg.

M.A.: Csak annyit akarok reflektálni erre, hogy igaza van Gyurinak, de akkor is jó a vitázás, ha nem jársz versenyre. Szerintem nem úgy kell elképzelni, hogy csak versenyezni lehet jönni.

Mi az a dolog, ami a klubhoz köthető, és amikor eszetekbe jut, megmosolyogtat titeket, jó érzéssel gondoltok vissza rá?

D.Cs.: Én például nyáron tartottam egy csapatépítőt a Balatonnál, és az számomra egy tök jó élmény volt, mert ez volt az első hosszabb, nagyobb volumenű rendezvény, amelyet megszerveztem.

M.A.: Nekem a közös utazások, csapatépítők, versenyek, szerintem ez más diákszervezetben kevesebbszer fordul elő. A közös sikerek is fontosak, például ha valaki először beszél végig 7 percet, az egy közösségi siker.

N.Gy.: Én arra emlékszem, amikor szerveztük Kijevbe az utat, át kellett iratni pár vonatjegyet másnak a nevére, és felhívtam az ukrán vasúttársaságot az ügyfélszolgálaton keresztül, beleszóltam angolul,de automatikusan lenyomták. Aztán végül felhívtam az ukrán ismerősöket a vitaklubból, hogy csinálják már meg nekem ezt, mert az ukránoknak nem tetszik, ha angolul szólok bele a telefonba. Ők pedig megoldották a problémámat.

Hány országban vannak testvérszervezeteitek?

D.Cs.: Minden országban van hasonló szervezet. Főként a versenyeken alakítunk ki kapcsolatot velük, és az Erasmusos diákok is megtalálnak minket, ha már előtte vitáztak valahol máshol, de ha valaki tőlünk megy ki külföldre, az is megkeresi a helyi vitaklubbokat.

N.Gy.: Az adja az akkreditáltságot egyébként, hogy valamilyen szinten mindenki kötődik a brit vitázáshoz. Arra utalok, ha például a Pázmány alapítana egy vitaklubbot, akkor ugyanúgy járhatna azokra a versenyekre, amelyekre mi is járunk.