Corvinus HÖK

Költözés, egyetemi bulik és az első vizsgaidőszak – Gólyaév a Corvinuson

2021. aug 24., ked | Egyetemi hírek

Újságírónk személyes élményén keresztül mutatja be, ő hogyan birkózott meg ezekkel.

Nyüzsgő utcák, túlzsúfolt villamos, kávéval a kezükben egyetemre igyekvő hallgatók. Ilyen volt az első olyan reggelem Budapesten, amikor nem turistaként sétáltam végig a belváros szűk utcáin. Ekkor már itt laktam, és még nem is dolgoztam fel, hogy az elkövetkezendő években ez lesz az otthonom, de az új lakcímkártyám és az egyetemi beiratkozás emlékeztetett rá.

Szerző: Tepfenhart Beatrix, borítókép: Kristóf Benjámin

Az eredeti cikk a Közgazdász Online hallgatói blogon olvasható. 

A beiratkozás a Corvinusra nekem a nagybetűs Élet kezdetét is jelentette. Augusztus végén újdonsült lakótársaimmal ültem a belvárosi albérletünk közepén. A káosz hatalmas volt: mindenféle holmit hagytunk szerteszét a lakás különböző pontjain; az utcáról beszűrődött a nagyvárosi élethez hozzátartozó zaj, és hamar realizáltuk, hogy bizony, ha mi nem főzünk, akkor senki nem rakja majd elénk a vacsorát, mint ahogy az a családi kuckóban annyira megszokott volt.

Eleinte a dolgok újdonságértéke mindent felülírt. Tizenkilenc évesen először minden, amit tettem, a saját döntésem volt, nem szólt bele senki. Három lakótársammal együtt tapasztaltunk meg a nagy elsőket: volt itt első bablevesfőzés, közös IKEA-zás, stratégiai beszélgetések arról, hogy hogyan lehet otthonosabb egy egyetemista lakás, éjszakába nyúló társasozások és még rengeteg hétköznapi apróság, amit akkor nagyon értékeltem. Mindennaposak voltak a telefonhívások haza, és egy idő után anya is teljesen hozzászokott, hogy a nap közepén olyan kérdésekkel fordulok hozzá, minthogy hány krumplit főzzek négy embernek, és hogy szerinte melyik a legfinomabb liszt a tojásos nokedlihez.

Igen, nekem a telefonos kommunikáció volt az egyetlen kapocs a családomhoz akár hetekig is. Erdélyi, pontosabban partiumi származásúként korábban sokszor jártam már a magyar fővárosban, hiszen a 330 km távolság nem a világ vége – gondoltam én. Aztán amikor a pandémia miatt karanténkötelezettség nélkül szinte lehetetlenné vált a határokon átívelő utazás, akkor néha másképp éreztem.

Hat hét külön töltött idő után apukám videócseten keresztül boldogan konstatálta, hogy ,,jól nézel ki kislányom, nem fogytál le’’. Ezeknek a beszélgetéseknek, poénkodásoknak, életbölcsesség-osztogatásoknak hatalmas értéke volt a Covid-19 fényében. Mert amíg az elején pozitívum volt, hogy azt teszek, amit csak szeretnék, ez egy idő után átcsapott ambivalens érzésekbe. Sokszor szerettem volna azt is, ha apa egy buli közepén felhív, hogy most már jön értem, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem maradhatok addig, amíg a legjobb barátaim. Ez azt is jelentette volna, hogy másnap reggel együtt kávézhatok a szüleimmel a teraszunkon.

Az ambivalencia ellenére mégis úgy érzem, nagyon hamar megtaláltam a helyem így is, hogy ,,kicsit kilógtam a sorból’’. Ha nyitottan fordulunk a környezetünkhöz, a szaktársainkhoz, a felsőbbévesekhez, akkor ugyanezt a nyitottságot fogják viszonozni. Akárhányszor bemutatkozáskor elhangzott, hogy Erdélyből jöttem ide a Corvinusra, mindig pozitív, de változatos reakciókat kaptam. Volt, aki arról faggatott, milyen gyakran látok medvét (egyébként Szatmárnémetiben nem igazán van erre lehetőség), mások pedig érdeklődtek, tudok-e nekik valami finom pálinkát szerezni.

Egy dolog biztos: az egyetemi lét kezdete hatalmas változás volt számomra, de egyben a legjobb változás is, ami egy tizenkilenc éves, néha még önmagát kereső lánnyal történhet.

Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy a Corvinus Egyetem tényleg annyi lehetőséget tár elénk, hogy az ezekből való választás az egyik legnagyobb nehézség, amivel egy gólya találkozhat. Az országban egyedülálló módon 50 diákszervezet működik az intézményben, emellett pedig ott van a Hallgatói Önkormányzat és még számos szakkoli is, nem beszélve a demonstrátori létről, a rengeteg nemzetközi lehetőségről (CEMS, Erasmus) vagy épp a TDK-zásról.

Érdemes minél több személyes eseményre, infóestre, tájékoztató előadásra eljárni, mert testközelből megismerhetjük a lehetőségeinket, és nem a weboldalon elérhető leírások alapján kell döntést hoznunk. Mitöbb, ezeken az alkalmakon is számos kapcsolatot építhetünk, ami szerintem a legfontosabb. Hasonló érdeklődési körű embereket megismerni mindig egy élmény, és soha nem tudhatjuk, hogy kikből lesznek azok, akik egy nehéz nap után meghallgatnak egy ital mellett.

Egyetemre ideális esetben az ember elsősorban azért jön, hogy lediplomázzon, és csak másodlagosak a hatalmas bulik, ahol néha még reggel 7-kor is tombolunk egy 2010-es slágerre. Így mondanom sem kell, az első (két) vizsgaidőszak is újdonságokat hozott. Szerintem sokan rájöttünk, hogy a gimnáziumban alkalmazott tanulási módszerek nem biztos, hogy a felsőoktatásban is hatékonyak lesznek. Formálódtam és változtam ebben is. Megtapasztaltam, hogy bizony a hatszáz oldalas könyvet nem érdemes a vizsga előtti utolsó két napra hagyni, és hogy a gazdasági tárgyak nagyrésze logikus, így a lényeg, hogy gondolkodnunk kell, a tananyag alapján levonni a racionális következtetéseket, mert így sokkal könnyebben ragadnak meg a dolgok hosszútávon is, mint magolással.

Érdemes számolni azzal, hogy egy 6-7 vizsgás időszakban a kávéfogyasztás növekedni fog a lakásban, de amennyiben jól osztjuk be az időnket, könnyen tehermentesíthetjük magunkat, és nem érhetnek meglepetések. A jó time management szerintem elengedhetetlen az egyetemi évekhez.

Én elsősorban ezt tanultam meg gólyaként: ha a nap 24 órájával jól gazdálkodunk, akkor mindenre jut elegendő idő, legyen az diákszervezetezés, tanulás, haverok, egy-egy hétvégi buli vagy sport. Mindig szerettem aktív életet élni, és soha nem úgy gondoltam az egyetemre – de már a középiskolára sem – mint az intézmény, ahol végigülöm a tanórákat és ahonnan megkapom a szükséges papírt, amivel előrébb jutok az életpályámon.

Az egyetem számomra egy önképzési és hatalmas fejlődési lehetőség, ahol a kötelező előadások és szemináriumok mellett a különböző (hallgatói) szervezetek révén olyan dolgokkal is foglalkozhatok akár minden egyes nap, amiket szeretek és amelyek motiválnak a szürke hétköznapokban.